Mindhárom korosztályos megyei csapatunk az élen áll a bajnokságban!

DobogóAz OMTK-ULE 3 korosztályos csapata szerepel a különböző megyei bajnokságokban az idén is. A közös a 3 csapatban, hogy mindegyik az élen áll a március hónapot követően. A legfiatalabb csapat az U13-as a békés megyei "D" csoportba kapott besorolást a megyei szövetségtől, ahol csupán 1 kapott góllal, 37 szerzett ellenében vezetik a bajnoki tabellát. Az 5 mérkőzés alatt 25 gyerek lépett pályára a meccsek során, mindenkinek közel ugyanannyi játéklehetőséget biztosítva, s ez a szám a tavaszi fordulók során még emelkedni fog. A megyei serdülő csapatunk (U16), a déli csoportba került, ahol 12 mérkőzésen + 58-as  gólkülönbség mellett 2 ponttal vezet a bajnokságban a tótkomlósi csapat előtt. Kuriózumnak számít, hogy a csapatból Andrékó Viktor egy mérkőzés alatt 12 gólt (!) szerzett az első fordulóban! Ami a legnagyobbakat, az U19-es ifjúsági csapatot illeti, ők a békéscsabai Jamina csapatával, valamint a nagyszénási együttesel folytatnak nagy harcot az aranyéremért, melyben jelen pillanatban 5 pont az előnye az orosháziaknak! Számolgatni még felesleges, mivel sok mérkőzés van még hátra mindhárom korosztályban, de jó tudni, hogy 3 megyei bajnoki cím is kerülhet a nyár folyamán az OMTK-ULE 1913 vitrinjébe, ha továbbra is ilyen szép eredményeket elérve fociznak a gyerekek! Hajrá, ULE! 

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük