Szeptember 22-én műfüvespálya-avató!

ppA jövő héten vasárnap kerül sor a műfüves pálya felavatására, amikor is Dr. Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkás, valamint Dr. Dancsó József, országgyűlési képviselő hivatalosan is átadják az új orosházi műfüves labdarúgó pályát az OMTK-ULE 1913 bázisán! A rendezvény alkalmából az egész napos gyerekfoci mellett szerepet kap a közelmúlt labdarúgása is, ugyanis az ULE meghívását elfogadta a Détári Lajos vezette baráti focicsapat is, akik a VII. Interliga – nemzetközi utánpótlás bajnokság 1. fordulóját követően 15:30-as kezdéssel az OMTK-ULE öregfiúk csapatával fognak megmérkőzni! A legendás, 5-szörös világválogatott "Döme" csapatában pályára lép többek között Urbán Flórián (40-szeres válogatott labdarúgó), Hamar István (25), Dúró József (21), Bárányos Zsolt (6), Csehi Tibor (3), Bücs Zsolt (2), Tóth Mihály (1), valamint Dubecz János is! A nap folyamán több mint 300 gyermek fogja rúgni a labdát, s a kilátogató érdeklődők több száz első osztályú bajnoki mérkőzésen szereplő, egykori hazai játékosokkal is találkozhatnak – az 1988-ban a világ legdrágább játékosa címet viselő – Détári Lajos csapatában.   

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük