REMEKÜL SZEREPELTEK AZ U11-ESEK A HÉTVÉGÉN!

Egy ezüst – és egy bronzéremmel tért haza a 2003-as korosztály a hétvégi erőpróbákról!

A betegségek miatt megtizedelt csapat szombaton Szolnok felé vette az irányt, hogy részt vegyen a XI. Kolláth Béla Emlkétornán, melyen 22 különboző egyesület képviseltette magát az U11-es korcsoportban. Az "ulés" gyerekeknek nem indult jól a teremtorna, hiszen rögtön egy roppant erős NB1-es utánpótlás csapattal mérkőztek, a kecskeméti Hírössel, akik 7-0-ra le is győzték az mieinket. A folytatás azonban már jobban alakult, ugyanis 2 győzelem (Rendőr TE Szeged 4-2, majd Hírös-Kecskemét "B" 1-0) és 1 döntetlen mellett (Szarvas 1-1) a csoportban a II. helyet szerezte meg a csapat, így bekerült a torna legjobb 8 gárdája közé. Az izgalmak itt kezdődtek csak igazán, ugyanis a 4 közé jutásért a hazai csapat, a Szanda FS Szolnok jutott az orosháziaknak, akik remek játékkal 2-0-ra legyőzték ellenfelüket, s várhatták a következő meccset immáron a döntőbe kerülésért! A fináléba jutásért aztán a Loki FS Debrecen testén keresztül vezetett az út, ahol pokoli izgalmak közepette, a 12. büntetőt rúgó játékoson dőlt el, hogy az 1-1-es végeredménnyel záruló mérkőzést követően az OMTK-ULE csapata játszhatja a döntőt a teremtornán! A döntőben 1-0-ra vezetett is csapatunk, de a végét jobban bírta a Szolnoki MÁV csapata, így fordítani tudott az utolsó percekben, ezzel csapatunk az ezüstérmet szerezte meg a rangos téli utánpótlás tornán!

Mindezzel nem ért véget a nagy menetelés, ugyanis az esti 22 órás hazaérkezés után, már vasárnap reggel 7 órakor indult a csapat a megyei MLSZ Futsal torna döntőjére, ahol Békés megye legjobb három korosztályos egyesülete mérte össze az erejét. A gyerekek itt is helyt álltak, de mindkét mérkőzésen vereséget szenvedtek a hármas döntőbe jutott ellenfeleitől (Szarvas FC, Békéscsaba UFC), így maradt a bronzérem a 2003-as korosztálynak. A csapatnak nagy gratuláció a gyönyörű teljesítmény előtt! Hajrá, ULE!

2 comments

    1. Úgy hallottam Máté sziporkázott! Gondolom kiosztott egy-két kötényt, ahogy szokta mostanság! Gratulálok a csapatnak és az edzőnek egyaránt! 

Join the Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük