Kiemelt régiós Bozsik-torna és Interliga

A kisebb korosztályoknál is beindult a szezon, hiszen a hétvégén mind az Interligában, mind pedig a Bozsik-tornán pályára léptek az OMTK-ULE csapatai. Hódmezővásárhelyen szerepeltek az U11-U8-as csapatok az Interliga első fordulójában, ahol a SZEOL SC, a Békéscsabai UFC, valamint a hazai Hódmezővásárhelyi Akadémia ellen 3 győzelmet és 1 döntetlent szereztek az orosházi csapatok. Szintén megkezdődött az Interliga a 2 nagyobb, keresztpályás korcsoportban is, akik az ULE-pályán látták vendégül a Grosics Akadémia, a SZEAC és a Szentes csapatait. Az "ulésok" 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel zárták az első fordulót. Hétfői napon pótolták a múltheti, rossz időjárás miatt elmaradt kiemlet régiós Bozsik-tornát Vásárhelyen, ahol az egyesületünk 2002-es és 2004-es csapata versengett 3 megye – Bács-Kiskun, Csongrád, Békés – legjobb egyesületeivel (Baja, Kecskemét, Szeged, Békéscsaba, Hódmezővásárhely). Itt is remekült helyt álltak az orosháziak, akik csupán 1 meccsen hagyták el a pályát pontszerzés nélkül. Bízunk benne, hogy a lendület továbbra is kitart a csapatainknál, s következő hetekben is szép eredményeket szereznek a különböző megmérettetések során! hajrá, ULE! 

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük