Befejeződtek a küzdelmek az NBII-es bajnokságokban

Hétvégén zárultak az NBII-es utánpótlás-bajnokságok küzdelmei, amelyek közül kettőben orosházi bajnokcsapatot avattak!

U21-es csapatunk a 10. helyen végzett 26 fordulót követően a 2014-15-ös szezonban, ahol 34 pontot szerezve +8-as gólkülönbséggel 11 győzelemmel zárt. Az orosházi ifistáknak több fronton is helyt kellett állniuk ebben a szezonban, hiszen az NBII-es küzdelmek mellett, mind a megyei U20-ban, mind pedig a két (OFC, Oh. Rákóczi Vasas SE) felnőtt csapatban is pályára kellett lépniük többségüknek, így egy szebb őszi félévnek köszönhetően a középmezőnyben fejezték be a bajnokságot. A bajnokság góllövő listáján Kasza Illés 27 góllal a képzeletbeli ezüstérmet is megszerezte, akinek külön nagy szeretettel gratulálunk!

U17-es ifjúsági csapatunk összesítésben a 12. helyen zárt 4 győzelemmel, s 22 vereséggel.

A serdülő csapataink egész évben kitettek magukért, ugyanis utcahosszal, az U15-ösök 10 ponttal, míg az U14-esek 19 ponttal nyerték meg a 2014-15-ös Dél-Keleti csoport bajnoki küzdelmeit, ami hatalmas eredménynek számít az OMTK-ULE 1913 életében. A kisebb korosztály aranyérme kevésbé volt meglepő, hiszen tavaly még csak éppen hogy lecsúsztak a dobogóról az egy évvel idősebbek korcsoportos küzdelmeiben a végelszámoláskor, így az idén sejteni lehetett a szeptemberi bajnoki rajtnál, hogy ezúttal a bajnoki cím reális célkitűzés az U14-es gárdánál! A gólkirályi cím is Orosházára került, mivel Ángyán Milán 45 találatot szerzett a bajnokságban, ahol a szintén ulés Barna Márton 25 góllal a lista harmadik helyén zárt!

IMG-20150530-WA0001

U15-ös csapatunk bajnoki címe a nem várt kategóriába tartozik, így a megszerzett aranyérem szintén nagy büszkeséggel tölti el a csapatért tevénykenykedő gyerekeket, edzőket, szülőket és vezetőket! A Szeged 2011-gyel a kezdetektől versenyt futó ulésok végül az utolsó előtti fordulóban döntötték el a maguk javára a bajnoki cím sorsát! Ebben a korosztályban is orosházi focista zárt a góllövő lista első helyén, ugyanis Bónus Ádám 54 találattal utasított mindenkit maga mögé!

Gratulálunk mind a négy csapatnak, s további szép sikereket kívánunk nekik a sportpályafutásuk során! Hajrá, ULE!

 

 

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük