Kicsik nagy tornája

A szolnoki Kolláth Emléktorna újabb fordulóiban szomabaton az U7-esek, vasárnap pedig az U6-osok veselkedtek egymásnak.

A 2010-es születésű focisták megmérettetésére 20 nevező egyesület jelentkezett, mely nagy rangot adott az egykori kiváló, szolnoki Kolláth Béla labdarúgó sportemberi megemlékezéséhez. A küzdelmek 2 helyszínen zajlottak Szandaszőlős városrészben, ahol az ulésok a csoportjukat megnyerve (3 győzelem, 1 vereség) kerültek be a délutáni döntőkbe. A helyosztók remekül indultak, hiszen előbb a SZEOL SC-t (4-0), majd a Szanda FS-t (4-2) legyőzve a döntőbe kerülésért fociztak az orosháziak. A fináléba jutásért azonban nagy küzdelemben 6-3-ra jobbnak bizonyultak a békéscsabai gyerekek, így a mieinknek a "kisdöntő" jutott, ahol kiélezett mérkőzésen 4-3-ra győztek az SC Hírös-ÉP Kecskemét gárdája ellen, bronzérmet szerezve ezzel! A tornán mutatott játékáért az ulés Leszkó Noel különdíjat kapott a szervezőktől!

16939419_1249272621836209_8055466844184345809_nA vasárnapi programban az U6-osok tornája szerepelt, ahol szintén erős mezőny gyűlt össze a 2011-esek focijához. A legkisebb korosztályban szereplő fiúk és lányok a sportág  alapjainak tanulása közben igyekeznek helytállni, az olykor sok koncentrációt és figyelmet igénylő helyzetek felismerésére, illetve azok megoldásaira. A hatalmas akarattal és odaadással küzdő orosházi legények büntetőrúgások után estek el a döntőbe kerüléstől (Monor UFC 3-3 – büntetőkkel 2-1), így a 3. helyért megvívandó találkozón a Szolnoki MÁV UPFC csapatát legyőzve (1-0) léphettek a képzeletbeli dobogó alsó fokára!

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük