Hazai pályán debütált a Kiemelt, régiós “B” Bozsik-torna

Bozsik-torna, Interliga és négy nagypályás utánpótlás mérkőzés is szerepelt a hétvégi programunkban.

Időrendben nagypályás csapataink nyitották a sort, akik közül ifjúsági gárdáink hazai pályán fogadták a Szeged 2011 korosztályos ellenfeleit. U19-es csapatunk 6-0-ra, míg U17-eseink 8-1-re maradtak alul Csongrád megyei riválisaival szemben. Némineműleg kárpótolt minket serdülő csapataink vendégszereplése, akik Méhkerékre látogattak, s egy nyögvenyelős (U14, 3-2), valamint egy sima (U15, 14-0) találkozón zsebelték be a 3-3 bajnoki pontot, így továbbra is a dobogóért küzdhetnek a tabellát illetően.

Interligás korcsoportjaink ezúttal hazai pályán fogadták a vendég egyesületeket, s a Békéscsaba, SZEOL SC, Hódmezővásárhely triót 8 alkalommal gyűrték le, s csak 4-szer szenvedtek vereséget a tornarendszerben zajló küzdelmek során.

Szombaton mutatkozott be az újonnan átszervezett Régiós "B" Bozsik-torna Orosházán, s a villanyfényes mérkőzésekbe torkolló találkozókat követően U13-as és U11-es csapataink 7 győzelmet, 1 döntetlent, s 2 vereséget szereztek összesítésben a nap folyamán.

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük