Egész napos focival zártuk az évet

Az ünnepek közeledtével egyesületünk mind a 10 korosztálya egymás közti játékkal zárta hivatalosan a 2017-es évet.

Az Eötvös iskola sportcsarnokában megrendezett Nekünk a foci az ünnep! elnevezésü eseményen nem csak a fiatal ulésok, hanem az Orosháza FC 2006-2007-es bronzérmes NBII-es csapata is pályára lépett a nap zárásaként. A legutolsó nagy sikert megérő orosházi felnőtt csapat – aki a Nyíregyháza, valamint a Ferencváros mögött harmadikként zárt 10 évvel ezelőtt -, egyesületünk edzőivel és vezetőivel vették fel a küzdelmet kispályán, s óriási csatában végül is győztesen hagyták el 2-szer 30 perc után a játékteret.

Az ULE legfőbb céljait az egyesület elnöke, Tóth-Kása Sándor fogalmazta meg megnyitó beszédében, miszerint mihamarabb újra orosházi csapatnak kell szerepelnie az NBIII-as megmérettetésekben, s lehetőleg fiatal, helyi kötődésű labdarúgók alkossák a keretet. 

Az első kisebb lépést már december 9-én megteheti felnőtt csapatunk az áhított célok felé, ugyanis elhalasztott mérkőzésen fogadjuk hazai pályán a megyeegyes feljutásért szintén küzdő Újkígyós FC gárdáját.

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük