Címke: U8

Egerben jártak az “ulésok”

egerVasárnap értek haza az orosházi utánpótlás focisták a négy napos XX. Rexroth Kupáról Egerből. A tornán több mint 60 egyesületi gyermek rúgta a labdát 5 különböző korosztályban. A legnagyobbak, a 2001-ben születettek peches körülmények között nem jutottak be a legjobb 4 csapat közé, pedig csoportjukban veretlenül végeztek, mindössze 1 kapott góllal, de a szerencse ezúttal a hazai, egri csapatnak kedvezett. Összesítésben az V. hely jutott a gárdának. A szerencse az U11-es csapat karját is elengedte, hiszen nekik csak 2 gólon múlott a továbbjutásuk a legjobb 8 közé, pedig csoportjukban két nagy múltú csapatot (Csepel, Siófok) is legyőztek, de a gólarány ezúttal sem az orosháziaknak kedvezett. Az U10-es korosztály sajnos 4 vereséggel zárt, így kiesett az egyenes rájátszásból, de ők is helytálltak az erős mezőnyben. A 2004-es gyerekek a végig kiélezett csoportmeccsek alatt, egészen az utolsó, 5. mérkőzésig eséllyel pályáztak a továbbjutásra, de ott egy gólos vereséget szenvedtek, így a IX. helyen zárták a küzdelmeket. U8-as csapatunk sem tudta megismételni tavalyi bronzérmes helyezését, s a csoportjában a III. helyen zárt, így nem került a legjobb 4 közé. Összeségében a torna hasznosnak bizonyult, hiszen 4 nap alatt, magas játéktudást felvonultató, nemzetközi csapatok ellen szerepelhettek az orosházi focisták, akik 45 gólnak örülhettek a torna során, mely kiválóan szolgálta a 2012/2013-as szezon lezárását!