Az Oroscafé interjúja Miszlai Lászlóval, aki a bajnokság gólkirály jelöltjévé lépett elő.

Az Oroscafé interjúja Miszlai Lászlóval, aki a bajnokság gólkirály jelöltjévé lépett elő.

Szeretne az NB3-ban pályára lépni a megújuló Mátrai-stadionban.

A 26 éves Miszlai László 9 évesen lett az Orosháza igazolt labdarúgója. Székkutasi és nagyszénási kitérő után tért vissza Orosházára, két éve az OMTK-ULE csapatában rúgja a gólokat. A szombati mérkőzésen ötször köszönt be a csabacsűdi kapuba, 14 góljával vezeti a megyei I. osztály góllövőlistáját.

A hetvenes években Nyilasi Tibor rúgott öt gólt a luxemburgi válogatottnak. Azóta Ő Luxemburg grófja. Neked ez most a Csabacsűd ellen sikerült. Téged hogyan nevezhetlek?

– Luxemburg grófja nem vagyok, de még a Csabacsűdé sem. Maradjunk a realitások talaján, továbbra is Miszlai Lászlónak hívnak.

Kimondottan jó évet „futsz”.

– Igen, szerencsére megtaláltam a góllövő cipőmet, de ez természetesen a csapat érdeme is. A sikeres szereplés sok dologból áll össze. Fel kellett építenem magam a korábbi sérülések után, ez úgy érzem, sikerült. Remélhetőleg ez az állapot hosszú ideig tart. Remek téli felkészülésen vagyunk túl, nagyon kemény, de hasznos volt. Az edzőmeccseken is érezhető volt az egyéni és a csapatszintű előrelépés. A siker kulcsa továbbá az, hogy a pályán nemcsak csapattársak, hanem barátok is vagyunk.

Kívülről úgy tűnik, Péli Tamással remekül megtaláljátok az összhangot, szinte olvassátok egymás gondolatát.

– Mi is úgy érezzük, hogy megvan az összhang közöttünk. Mind a ketten arra törekszünk, hogy minél eredményesebbek legyünk, amiből a csapat profitálhat. A keretből több embert is ki lehetne emelni. Ha ők nem nyújtanának folyamatosan jó teljesítményt, akkor mi sem lennénk ilyen eredményesek.

Péli Tamással (b) remek az összhang a pályán és pályán kívül is (Fotó: BT)

Milyen célokat tűztél ki még magad elé a futball területén?

– Közeli célom, hogy folytassam ezt a szériát és meccsről meccsre eredményes tudjak lenni. A csapattól azt várom, hogy minél több mérkőzést nyerjünk meg, így a bajnokság végén előkelő helyen végezzünk. Vágyam, hogy néhány éven belül NB3-ban szerepelhessek az Orosháza színeiben, a megújuló Mátrai-stadionban.

Miszlai László a civil életben autóelektronikai műszerészként és technikusként dolgozik egy orosházi autószerelő kft-ben már közel 5 éve, ahol nagyon jól érzi magát. Szeretne tovább fejlődni, műszaki vizsgabiztosként képzeli el a jövőjét. Mellette az ULE utánpótlás edzőjeként oktatja a gyerekeket a góllövés tudományára.

Miszlai (középen) : „Társak nélkül nem lennék eredményes!” (Fotó: Bohus Krisztián)

– Szerencsére a gyerekek hamar elfogadtak és megszerettek. Külön örömmel tölt el, amikor a felnőtt mérkőzéseken ezek a gyerekek a meccs elejétől fogva, a meccs végéig szurkolnak és biztatják a csapatot, és engem is – zárta a beszélgetést a bajnokság gólkirály-jelöltje.


Cookie-kat használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi média funkcióinak biztosításához és a forgalmunk elemzéséhez. A cookie-k elfogadásához kattintson az elfogadás gombra! View more
Elfogadom