Interliga Orosháza
10.12.
Résztvevő csapatok: SZEOL SC, Atletico Arad, Békéscsabai Előre FC, OMTK ULE 1913
U9: Drahota Norbert, Tóth Tamara, Bódi Amir, Rácz Bence, Rajki Zoltán, Gellén Dominik, Budai Zoltán, Gyöngyösi Szebasztián
Marton Balázs edző: „A második hazai rendezésű Interligát kicsit csalódottan értékelném. Az első két meccsen még valamennyire próbáltuk a tanultakat megvalósítani, azonban az utolsó meccsen teljesen szétesett a játékunk. Mindenki a tőle elvárt szint alatt teljesített, ez inkább mentális probléma, mint sem kondícionális. Igyekszünk ezen dolgozni és a jövőben többet fejleszteni a mentális részt!”
U8: Mochnács Zsombor, Berta Marci, Bot Bálint, Koncsek Olivér, Molin Simon, Péter Ármin, Polyák Bence, Szendi- Horváth Zétény
Polyák László, edző: „A mai tornán minden mérkőzésen gyakoroltuk a labda kihozatalt, ami ebben a korban a legnehezebb feladat. Elégedett voltam a gyerekek hozzáállásával és játékával, nagyon sok játékosunk bátran játszott a fizikálisan erősebb szegedi, békéscsabai és aradi csapat ellen”
Hajrá ULE!
