Elstartolt az Intézményi Bozsik programunk
A tavalyi évhez hasonlóan ebben a szezonban is nekivágtunk a Bozsik programsorozatnak. Igaz, van néhány változás, mint például a helyszín, idén az Eötvös sportcsarnokban és műfüves focipályán mérettetik meg maguk a gyerekek, illetve a létszámuk is bővült, ami számunkra egy hatalmas hír és rendkívül biztató a jövőre nézve.
Október 21-én a kisebbekkel, 22-én pedig a nagyobb korcsoportoknak megtartottuk az első fordulót, amin reméljük minden résztvevő jól érezte magát.
Buza Barnabás körzetfelelős: Úgy érezzük, hogy az előző szezonban megtartott Bozsik programok mindegyike jól sikerült, bízom benne, hogy idén is elérjük célunkat, és a gyerekek ezeken a napokon jól érzik magukat velünk, próbálunk mindent kihozni a programsorozatból. Köszönöm az intézményeknek, hogy újra jelen vannak, az újakat pedig köszöntjük. Köszönöm ismét az egyesületünknek, hogy megadja a háttér támogatást és mindenki más munkáját, aki valamilyen formában hozzá tesz ezekhez a napokhoz. Hálásak vagyunk továbbá Korcsok Marianna igazgatónőnek, illetve iskolájának partnerségéért!
Következő program időpontja: november 4-5.


