Balatonlelle PELSO KUPA

Balatonlelle PELSO KUPA

Nagy izgalommal vártuk a balatonlellei tornát, ahol az U8-as korosztályban két csapatot is elindítottunk.
A nevezések alapján tudtuk, hogy az eddigi legerősebb mezőny lesz (Gödöllő, MTK, Siófok, Budaörs, Eger, ESMTK, Jászberény, Bene Ferenc LA), akikkel találkozni fogunk, de a gyerekek fejlődését az ilyen megmérettetések szolgálják igazán.

Ideális időben (nem volt extrém meleg) kezdődött a kupa, hiszen 15:45-től volt az első mérkőzése mindkét csapatnak, jól előkészített élő füves és műfüves pályákon.
OMTK-ULE kék és piros megnevezéssel játszottak a gyerekek, a csoportban sok jó, izgalmas derbit.

A kék csapatunknak főleg a tapasztalatszerzés volt az elsődleges szempont, hiszen ilyen tornán volt, aki először játszott. A góllövéssel hadilábon álltak a fiúk, de sok dolgot megvalósítottak abból, amit az edzéseken gyakoroltunk.
A piros csapatnak sikerült továbbjutni a csoportból, ami óriási fegyvertény volt a legkiegyensúlyozottabb kvintettben. A negyeddöntőben egy kimagasló Gödöllővel találkoztunk, akik megmutatták hova juthatunk el mi is sok gyakorlással. A 7. helyért a fáradtság ellenére egy remek hangulatú (a többi orosházi csapat hathatós szurkolói támogatása mellett), a gyerekfoci minden szépségét bemutató összecsapáson megkoronáztuk az egész napi teljesítményünket. A Balaton partján esti szürkületben, a büntetőrúgások minden bájával és drámájával szembesülve vastaps közepette fejeztük be a tornát.

A tornán résztvevő gyerekek: Szudár Attila, Molin Simon, Polyák Bence, Mochnács Zsombor, Fehér Botond, Boér Áron, Koncsek Olivér, Héjjas Bence, Hegedűs Benett, Berta Marcell, Bot Bálint, Péter Ármin, Szendi-Horváth Zétény

SZÉP VOLT FIÚK!!


Cookie-kat használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi média funkcióinak biztosításához és a forgalmunk elemzéséhez. A cookie-k elfogadásához kattintson az elfogadás gombra! View more
Elfogadom